Blog Detail

Kövess minket

Csűrcsavar?

Azoknak, akik a Narnia kapcsán mostanában fedezték fel C. S. Lewist, nagyböjti olvasmánynak ajánlom a Csűrcsavar leveleit (Harmat). Egy tapasztalt öregördög különös levelei unokaöccséhez, a kezdő kísértőhöz. Tanácsok, hogyan csalja tőrbe „védencét”, akinek úgymond „lejtőre segítése”: kárhozatba döntése a feladat. Fárasztó ráhangolódni e fonák iromány logikájára: az a mondat például, hogy „Megnyerni az ember lelkét, és nem adni cserébe semmit, ez a mi Atyánk szívének igazi öröme” – a sátánra vonatkozik, Istenről viszont mint „Ellenség”-ről esik szó mindig. A lárma birodalmában az imádság „reánk nézve oly fájdalmas” tárgykör, a felebaráti szeretet „ártalmas és veszedelmes”, a legfőbb cél pedig az embert a „mi atyánk, ki van a mélységben” házába juttatni. C. S. Lewis maga is fényképnegatívhoz hasonlítja művét. Amint megértjük ezt, és már „alulnézetből” szemléljük magunkat, szórakoztató és megvilágosító olvasmányélményhez jutunk. Önismeretre és öniróniára.
A fiatalember élete kirajzolódik előttünk. Megtéréséről, az azt követő lelki szárazságról, a nagy háborúról közvetve értesülünk. Tudunk barátságairól, szerelméről, jegyességéről, a város bombázása alatt bekövetkező haláláról, s megtudjuk, hogy is kéne őt bajba vinnie az ördögfinak ezekben a helyzetekben. A tapasztalt így inti a zöldfülűt: „Mint minden ifjú kísértő, te is valamilyen látványos, nagy gonoszságról szeretnél beszámolni. Egyedül az számít, milyen mértékben sikerül elszakítani emberedet az Ellenségtől. Kisméretű bűnök is megfelelnek, ha a világosságtól lassanként elsodorják, és a Semmibe űzik.” Továbbá: „Számunkra a legkedvezőtlenebb lelki hozzáállás az, amikor egy ember a földi dolgokban mindenekelőtt az engedelmességre való alkalmat látja.” „Az emberi lelket a bizonytalanság és az aggódás zárja el legjobban az Ellenség erőfeszítéseitől.”

Minél jobban belemélyedünk a könyvbe, annál ismerősebb ez az írói fantáziából született pokolábrázolás, ahol életre-halálra mindenki önmaga körül forog, és egyetlen mardosó epedés van: bekebelezni a másikat. Az író bürokratikus rendőrállamként tárja elénk a poklot, amit a félelem és a becsvágy ural, éltető elve pedig az ördög ördögnek farkasa. A felszín alig leplezi a mohó vágyat, hogy egymásra hágva jussanak feljebb. A besúgórendszer, a látszólagos érdekszövetségek, a hatalom és bosszúvágy elevenünkre tapint, talán mert a bennünk gomolygó sötétségbe pillantunk bele az író segítségével… Innen viszont felfelé is visz út, és ez a jó hír.

Irta:Domján Adrien

Hozzászólások letilva.