Jó nevű oxfordi és cambridge-i irodalomtörténész? Teológiai művek szerzője? Fantasztikus regények és mesék alkotója? Ez mind igaz C. S. Lewisra, akinek neve idehaza – valljuk meg – nem igazán közismert, jóllehet angolszász nyelvterületen 1963-ban bekövetkezett halála óta is hallatlan és csaknem töretlen népszerűségnek örvend.
C. S. Lewis kiskorában

Vajon min múlik az ismertség? Hiszen Lewis neve már a nyolcvanas években felbukkant – az akkor még áttekinthető – magyar nyelvű könyvpiacon. Ettől kezdve aztán műveinek egész sora – teológiai tárgyú írásai közül is egyre több – látott napvilágot magyarul (köztük A csendes bolygó, A fájdalom, a Csodák vagy A szeretet négy arca).

Lewis hatását és szándékát idehaza is jól mutatja, hogy protestáns és katolikus kiadók egyaránt foglalkoztak írásaival. Például a vallási témájú műveiből készült első válogatást – amely a Szent István Társulatnál jelent meg – Lukács László piarista szerzetes ültette magyar nyelvre (Viták és vallomások). Ebben szerepel Az öröm vonzásában (Surprised by Joy) című írása is, amelyben az ír származású író elbeszéli felnőttkori megtérését. A rendkívül racionálisan gondolkodó Lewis nem adta magát könnyen: megküzdött hitéért – elsősorban önmagával. G. K. Chestertonhoz hasonlóan addig kereste, míg végül rá nem talált. Említett önéletrajzi művében írja: „…éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten; és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi? (…) Isten keménysége kedvesebb, mint az emberek lágysága, az ő kényszerítése hozza meg szabadulásunkat.”

C. S. Lewis felekezetek feletti népszerűsége nem a véletlen műve. Ugyanis ő – aki haláláig anglikán maradt – írásaiban a keresztény egyházak tanításának közös vonásait igyekszik meggyőző szavakba foglalni: „Amióta csak keresztény lettem, mindig is úgy véltem, hogy a legjobb s talán az egyetlen szolgálat, amit nem hívő felebarátaimnak tehetek, ha megmagyarázom és megvédelmezem azt a hitet, amely mindenkor közös volt csaknem valamennyi keresztény számára” – írja a BBC rádiósorozatában elhangzott jegyzeteiből készült Mere Christianity című művében (amely magyarul kissé harcosan szerencsétlenül Keresztény vagyok! címmel jelent meg).

Az ész ragyogó világánál szemlélt és szóvá tett hit megnyilatkozása az a bravúros írása is, amely magyar kiadásban a Csűrcsavar levelei címet kapta. E könyvében Lewis a feje tetejére állítja a világot: a keresztény hitről és életről alvilági nézőpontból ír. A pokol egy idősebb és tapasztalt szakördöge ír tanácsokat leveleiben unokaöccsének, hogy az miként kísérelje meg elcsábítani egy hívő lelkét az „Ellenségtől”, aki ez esetben „természetesen” Krisztus.

Lewis, az egyetemi elefántcsonttorony lakója belső utazásának nagyon fontos epizódja volt kései, tragikus szerelme, amely az élet újabb titkai, csodálatos mélységei és tragédiája felé vezette őt. A megrázó történetre a hazai mozilátogatók is emlékezhetnek, hiszen erről szól Richard Attenborough 1993-ban készült Árnyékország (Shadowlands) című filmje, amelyben Anthony Hopkins alakította Lewis szerepét.

A közelmúltban újabb művekkel bővült a magyar nyelvű Lewis-könyvtár. A Harmat Kiadó gondozásában látott napvilágot az író Míg arcunk nem lesz című regénye. A történet Ámor és Psziché mítoszának átdolgozása, vagy inkább újraálmodása: a képzeletbeli Glóm királynőjének, Oruálnak a visszaemlékezése – amely valójában vádirat az istenek ellen a fájdalomért, szeretteink elvesztéséért, a gyászért, az élet értelmetlen vagy érthetetlen szenvedéseiért. A regényben átszőtt mítosz – Oruál testi-lelki-szellemi útja a megkövült lélek fájdalmától a színről színre látás beteljesítő élményéig – minden ember legégetőbb kérdéseinek ered nyomába. E könyvében is tetten érhető Lewis csaknem valamennyi művére jellemző törekvése: minél többet megérteni, józan ésszel felfogni a racionalitáson túli transzcendens világ misztériumaiból. Erre vállalkozik teológiai esszéiben – akár istenkereséséről vagy a fájdalom kérdéséről értekezik, s a mítoszok szerelmese e szellemi világot népesíti be a Narnia történetéről szóló meseregény-sorozatában is.

A Narnia-sorozat újbóli megjelenését – hiszen a nyolcvanas évek végétől, a média figyelmét ügyesen kikerülve egyszer már kiadta egy honi cég – a karácsonyra a hazai mozikba is megérkező Disney-változat ösztönözte, amely Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című epizódot dolgozza fel.

A film jól illeszkedik napjaink misztikus-mitikus meséinek sorába. A gyűrűk ura ugyan befejeződött, és végérvényesen beköltözött a video- és dvd-tékák polcaira, de Harry Pottert mégsem lehet egyedül hagyni a filmvásznon. Így aztán – rövid keresgélés után – kapóra jöhetett Lewis klasszikusa. A megfilmesítés előbb-utóbb úgyis utolér minden történetet.

Önjelölt próféták időről időre szörnyülködnek a világhódító Harry Potter-sorozat kapcsán, s máris a New Age világtarolását emlegetik a varázslótanonccal kapcsolatban. Szerencsére józanabb vélemények is elhangzanak. Például az, hogy tessék csak hasonlóképp sikeres, nyilvánvalóan a keresztény értékrendet tükröző meséket, regényeket írni. E műfaj korai példája C. S. Lewis angolszász nyelvterületen eddig is hallatlanul sikeres, nagyon sok kiadást megért mesesorozata, amely 1950-ben indult világhódító útjára. (Könnyen elképzelhető, hogy a Harry Potter írónője gyermekkori olvasmányai között is szerepeltek a narniai történetek…)

A Narniáról szóló mesék egyik első kritikusa Lewis kollégája és közeli barátja, A gyűrűk ura szerzője, J. R. R. Tolkien volt. A oxbridge-i professzorok ugyanis egymásnak olvasták fel regényeik frissen elkészült részeit. A mélységesen konzervatív katolikus Tolkien – ezt jó tudni, mielőtt még a New Age egyik atyamestereként kezdenék emlegetni – nemigen kedvelte a Narnia-történeteket, mivel azok úgymond túlságosan egyértelműen utalnak a kereszténységre: például az egyik főszereplő, Aslan, az oroszlán félreérthetetlen Krisztus-szimbólum. Ízlések és pofonok…

Azért a mesék nagy ismerőjének kritikáját megszívlelve is érdemes fejest ugranunk C. S. Lewis világába: személyében és gondolataiban egy titkokra csodálkozó kisfiú és egy misztériumokat fejtegető tudós találkozik egymással. Egy új, számunkra még ismeretlen világ iránti sóvárgása és a földi lét erre utaló jeleinek tanulmányozása mindannyiunk életének nagy kalandja lehet.

„Akkor az új föld és az új ég, amely még nem azonos a miénkkel, föltámad bennünk, mi pedig feltámadunk Krisztusban. S akkor – a csöndnek és a sötétségnek ki tudja, hány eónja után – a madarak újra dalra fakadnak, a vizek megindulnak, a fények és árnyak átfutnak a dombokon, s a barátaink arca mosolyog ránk, amint csodálkozva egymásra ismerünk.

Persze mindez csak találgatás, puszta találgatás. De ha nem igaz, akkor a valóság szebb lesz ennél. Mert azt tudjuk, hogy hasonlók leszünk hozzá, hiszen úgy fogjuk őt látni, amint van.”

Szigeti László

Az ember nemcsak él, hanem szeret és gondolkozik is; a biológiai élet benne éri el tetőfokát. De amivel az ember természetes állapotában nem rendelkezik, az a „szellemi” élet, az a magasabb rendű és másféle élet, amely Istenben van meg. Ugyanazt a szót – „élet” – használjuk mindkettőre; de ha azt gondolnánk, hogy ezért mindkettőnek ugyanolyannak kell lennie, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a tér nagysága és Isten nagysága is ugyanaz. Valójában oly nagy a különbség a biológiai élet és a szellemi élet között, hogy különböző néven fogom őket nevezni. A biológiait, amely a természet útján jut el hozzánk, s amely (mint minden a természetben) hajlamos az elfogyásra és a pusztulásra, úgyhogy csak a természettől levegő, víz, élelem stb. alakjában vett állandó támogatással tartható fenn, „Biosznak” nevezem. A szellemi életet, amely Istenben van meg öröktől fogva, s amely az egész természetes világot alkotta, „Zoénak” hívom. A Biosz természetesen mutat bizonyos homályos vagy jelképes hasonlóságot a Zoéhoz; ez azonban csak olyan hasonlóság, mint ami egy fénykép és az általa ábrázolt hely, szobor vagy ember között van. Az az ember, aki a Biosz állapotából a Zoé állapotába kerül, oly nagy változáson menne át, mintha egy szobor faragott kőből valódi emberré válna. És pontosan ez a kereszténység lényege. A világ egy nagy szobrászműhely. Mi vagyunk a szobrok, és az a hír járja a műhelyben, hogy némelyek közülünk egy napon életre fognak kelni.

(Részlet C. S. Lewis Keresztény vagyok! című könyvéből; fordította: Lukácsi Huba)