Blog Detail

Kövess minket

A bánatról – vélemény

Az író szeretett felesége egy hosszú lefolyású rákbetegségben halt meg. Az utolsó időszakban a párnak maradt elég ideje arra, hogy egymás érzéseit megfigyeljék, de Lewis arra jutott, hogy a haldokló és a „támogató” annyira különböző érzésekkel viszonyul ugyanahhoz a kérdéshez, hogy lehetetlenség megérteniük egymás félelmeit, erőtlenségét, fájdalmát. Egyedül talán együtt érezni lehetséges a másikkal. Kinek a nehezebb, a búcsúzónak, vagy akit itt hagynak? Valóban megszűnik a fájdalom, a veszteség, a hiányérzet a halál után? Mi lesz azzal, aki itt marad?
A férj minden önsajnálat nélkül boncolgatja azt a kérdést, hogyan érez egy hívő ember, a szeretett lény elvesztése után? Ilyenkor derül ki igazán, hogy milyen erős a hit és mi az alapja. Lewis arra következtetésre jut, hogy ezekben az életbevágóan fontos kérdésekben és pillanatokban az ember nem azt kérdőjelezi meg, hogy van-e Isten, hanem azt hogy „ilyen” Tényleg ilyen kegyetlen, hogy elveszi tőlünk, akit szeretünk?

Az idő múlásával, napról-napra másképp emlékezik a szeretett nőre. Emlékfoszlányokból próbálja összerakni a képet, amely leginkább hasonlít feleségére. Azonban sokszor korholja magát „Hogyan tudnám elkerülni, hogy összefércelt emléke egyre inkább belőlem induljon ki?”
A könyv azok számára is tartogat némi útravalót, akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy ilyen veszteséget még nem éltek át: mindenkivel, akivel kapcsolatba lépünk az általunk kialakított kép alapján kommunikálunk… ez gyakran igencsak eltér a valóságtól. Mennyire kell eltérnie ahhoz, hogy észbe kapjunk és arra figyeljünk, hogy ki a Másik valójában? Mennyire vesszük figyelembe, hogy a Másiknak mindig van előlünk elrejtett kártyája?

Forrás: csaladhalo.hu

Hozzászólások letilva.