Vannak olyan pillanatok a Szentírás olvasása közben, amikor minél meghittebb kapcsolatot ápolunk Istennel, annál veszélyesebb közelségbe kerülünk a teremtő és teremtmény között húzódó választóvonalhoz is. Az Egy év C. S. Lewisszal június 9-i olvasmányában Lewis rámutat arra, hogy Jézus parancsában – „legyetek tökéletesek” – ez a veszély tükröződik. „Azt hiszem, Jézus ezzel azt akarta mondani – írja a szerző –, hogy az egyetlen dolog, amiben segíteni fogok, az az, hogy tökéletesek legyetek. Lehet, hogy ennél kevesebbet akartok: de semmit nem adok, ami kevesebb ennél.”

Visszatekintve egészen az Éden kertjéig, Isten céljának ez a vezérelve mindig is nyilvánvaló volt. Isten azért üldözte Ádámot és Évát, hogy megváltsa őket: kiűzte őket a kertből, de felajánlotta a lehetőséget, hogy aztán önként visszatérjenek. És a bibliai üdvtörténet során végigkövethetjük azt, ahogy Isten ugyanebből az okból kifolyólag újra és újra kinyilatkoztatta magát: Noénak a bárkaépítés, Ábrahámnak a vándorlás során, Sárának a nevetést hitbe átfordítva, Jákóbnak a félresikerült tolvajlása révén, Józsefnek az álmok segítségével, Mózesnek a megszabadításakor, Dávidnak pedig a zsoltárokon keresztül. Végül eljött Jézus – a testté lett Isten –, aki saját brutális halála és testének feltámadása révén viheti a megtört szívűeket a gyógyító Atyához.

Lewis szerint Isten felé fordulni olyan, mint fogorvoshoz menni. Ha habozunk és elodázzuk, a fájdalmaink csak erősödnek. Lewis gyerekkorában nem mert szólni édesanyjának a fogfájásáról, mert tudta, hogy akkor fogorvoshoz kéne mennie, és félt, hogy a többi romlott fogát is megkínozzák. Inkább elbújt, és egy ideig tűrte a fájdalmat. De ez nem segített. És az sem segít, ha habozunk, hogy mindent felborítsunk az életünkben Jézus miatt. „Az Úr olyan, mint a fogorvos – mondja Lewis –, teljes kezelésben részesít.”

Jézus nem egy kiló húst akar belőlünk megszerezni innen-onnan. Az egész lényünkre vágyik: a testünkre, a lelkünkre és a szellemünkre. Azt mondta, hogy amíg nem vagyunk készek meghalni vele, addig nem lehetünk a részesei. Ezzel éppen azt üzeni, amit Lewis ír, Jézus szavait tolmácsolva: „Bármilyen szenvedésbe kerül is a földi életed során, bármilyen elképzelhetetlen megtisztulásba a halálod után, bármibe is kerül nekem, addig nem nyugszom, és addig nem hagylak nyugodni, amíg szó szerint tökéletessé nem válsz – ameddig az Atya azt nem tudja mondani, hogy gyönyörködik benned, mint ahogy rólam is azt mondta, hogy gyönyörködik bennem.” (Az Egy év C. S. Lewisszal július 10-i olvasmánya)

Van a veszteseknek egy hosszú sora – néhányuk nevét fentebb már említettem –, akik felismerték, hogy saját elrontott életükön kívül semmit sem tudnak felajánlani az Úrnak. Ha egyszer ráébredünk arra, hogy mekkora szükségünk van Rá, akkor azt is megértjük, hogy a feloldozás akkor jön, ha mindent feladunk, és nem rejtegetünk semmit.