Az Egy év C. S. Lewisszal júniusi olvasmányai azzal kezdődnek, hogy Lewis hitet tesz a feltámadás igazsága mellett, és arról értekezik, hogy mit jelent ez arra a reménységre nézve, melyet a feltámadás, s végső soron a mennyország iránt táplálunk.
Június 4-én Lewis például arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus egy úttörő volt, aki a „kozmikus történelem új fejezetét” nyitotta meg a számunkra. Ezután Jézus feltámadott testéről ír: hangsúlyozza a földi porhüvellyel való kismértékű azonosságát, de még inkább az attól való óriási különbségét. „Azt kell hinnünk, hogy a feltámadott test teljesen különbözik a halandó testtől – olvashatjuk június 7-én –, de bárminek a létezése, ami abban az új állapotban valamilyen értelemben testnek nevezhető, sajátos térbeli viszonyok, és – hosszú távon – egy teljes új univerzum jelenlétét feltételezi. Ez tehát a szemünk előtt kirajzolódó kép: nem a megszüntetésé, hanem az újjáteremtésé. A tér, az idő, az anyag és az érzékek régi mezejét ki kell gyomlálni, felásni és bevetni az új termés számára.”
Ha tehát újjá leszünk teremtve, eltűnődhetünk azon, hogy milyen lesz az a hely, melyről Jézus azt mondja, hogy elmegy és előkészíti számunkra, a hely, ahol az Atya házában sok hajlék van, a hely, ahol az utca színarany, mint az átlátszó üveg. Június 10-én Lewis a mennyország jelentésével foglalkozik, négy értelmezési lehetőséget sorakoztatva fel: a menny ezek szerint korlátoktól mentes isteni élet minden világok felett; a teremtett szellem áldott részesedése ebben az Életben; a teljes természet, melyet a megváltott emberi szellem örökké élvezhet úgy, hogy ember marad; vagy a fizikai menny, az ég, a tér, amelyben a Föld mozog.
Lewis szerint ez a négy lehetőség rejtett, látens. Az Újszövetségben működésbe léphetett a menny mindegyik – előbb felsorolt értelmezése –, de a menny teológiája a Jézus fellegekbe emelkedését végignéző apostoloknak sem a szájából nem hangzott el, sem az elméjükben nem fogalmazódott meg. Ennek ellenére Lewis amellett érvel a június 13-i olvasmányban, hogy a Természet Isten alkotása, és nem véletlen, hogy vágyakozásunk felfelé irányul. Az ősi vallások, melyek az eget vagy a napot imádták, elfátyolozott tükörképei annak, amit Isten majd Jézusban, a Menny fiában nyilatkoztat ki, aki emberi testben jött le közénk. (Fil. 2.) Mondhatjuk azt is, hogy a Mennyország ott van, ahol Isten lakozik, és ahova Jézus távozott el, de így visszatérünk a Jézushoz fűződő kapcsolat kérdésköréhez. Jézus ezt mondja: „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. […] Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
